Hévíz mediterrán jellegű mikroklímája a tó főbejáratához vezető sétányon érzékelhető leginkább. A kora tavasztól késő őszig nyíló színpompás virágok, egzotikus örökzöldek mellett elsétálva valóban egy délszaki szigeten érezhetjük magunkat. A fürdőhely levegője tiszta, por és páramentes. A promenádot padsor övezi, megállásra, ráérős szemlélődésre késztetve az üdülővendégeket. A sétány hangulatát köztéri alkotások sora teszi még hangulatosabbá.

Hűsölő séták a véderdőkben és a védett városi parkban

A tóval szerves ökológiai egységet alkotnak a környező lápterületek és a tótól északra és keletre lévő telepített erdő, aminek legszebb fái - a tündérrózsához hasonlóan - a gyógyfürdő szimbólumai lehetnének. Ilyen az amerikai eredetű, Mississippi völgyeinek mocsaras körülményeihez légzőgyökereivel alkalmazkodott mocsárciprus (Taxodium distichum), ami a hasonló megjelenésű kínai ősfenyővel együtt (Metasequoia glyptostroboides) bronzszínű palástba öltözteti az őszi hónapokban a tó környékét. Ez az erdő kiemelt szerepet játszik a tó kiegyenlített klímájának megteremtésében, mert a szeleket felfogja, így összefüggő marad a völgyfeneket oly gyakran beburkoló sejtelmes párafüggöny. A sétányokkal feltárt északi véderdő uralkodó fafaja az enyves éger (Alnus glutinosa), ezt a fát alkalmazták a legutóbbi erdőfelújítási munkák során is.

A Az ősfenyők és égerek árnyékában örökzöld szőnyeget alkot a borostyán (Hedera helix), májusban pedig élénksárga virágszőnyeget bont a mocsári gólyahír (Caltha palustris).

A tó körüli erdőben sétálva mint apró gyöngyszemek virítanak a fekete földön a fehér mészvázas csigaházak: a tóban és környékén él a Magyarországon ismert 190 csigafajnak több, mint egy harmada. A nyugati véderdő ösvényei erdős lejtőkön, a Festetics-grófság idejében telepített vörös- (Larix decidua) luc- (Picea abies) és feketefenyők (Pinus nigra) között vezet. Az eredetileg illír jellegű gyertyános-tölgyes erdő mementói a csíkos kérgű hatalmasságok, az erdőbelső tekintélyes gyertyánfái (Carpinus betulus). A park és a véderdő gazdag madárvilágnak ad otthont. Az erdő tavasztól őszig az énekesmadarak dalaitól hangos, azonban a sajátos mikroklíma következtében az ősz és a tél is tartogat meglepetéseket a madárbarátok számára: a tó körüli erdőkben gyülekeznek minden évben a környék fecskéi, télen pedig ritka madarak húzzák meg magukat a bőséges táplálékkal kecsegtető meleg víz közelében.

Növényritkaságok a Hévízi-tó körüli parkban

Aki a mikrovilág rejtelmei mellett szívesen ismerkedik a makrovilág szépségeivel is, kezdje a várossal való találkozást a tó körüli parkban tett sétával.

A kórház híres orvosáról, dr. Schulhof Vilmosról elnevezett, évszakonként változó virágágyásokkal kísért sétány vezet keresztül a parkon, amelyet a századeleji képeslapokról is ismert idős platánfasor (Platanus x hybrida) szegélyez. A fák hamvas, viaszszínű kérge a korabeli fürdőélet szemérmességét idézi. A platánokkal egyidősek a magyar kőrisek (Fraxinus angustifolia ssp. pannonica), amelyek aranyszínű őszi lombjának díszével csak a mocsárciprusok (Taxodium distichum) és kínai ősfenyők (Metasequoia glyptostroboides) vetekedhetnek, amelyek a várost szeptemberben bronzpalástba öltöztetik. A park ritkaságai közé tartozik a keleti gyógyításban jól ismert, kelet-kínai származású páfrányfenyő (Ginkgo biloba), amelyet a nyitvatermők elődjeként a földtörténeti középidő élő kövületének tekintenek. A liliomfa (Magnolia x soulangiana) hazája Japán, otthonához hasonló párás környezetben fatermetű bokrai különleges szépségű, kézfejnyi virágokat bontanak. A park párás mikroklímáját meghálálják a koros örökzöldek is, mint a lapos, kicsípett tűleveleiről is felismerhető jegenyefenyők: a görög félsziget bennszülött növénye, a szúrós tűlevelű görög jegenyefenyő (Abies cephalonica); a szülőföldjéről elnevezett kaukázusi jegenyefenyő (Abies nordmanniana) és a kurta tűlevelű andalúz jegenyefenyő (Abies pinsapo), amelynek természetes előfordulása kizárólag a dél-spanyolországi Rondai-hegységben ismert. Narancsillatú tűleveléről és nyelvszerűen kilógó tobozpikkelyéről könnyen felismerhető az amerikai duglászfenyő (Pseudotsuga menziesii). Gyűjteményeskerti növény a Japán-szigetekről és Koreából származó mandzsu áltiszafa (Cephalotaxus harringtonii), amelynek fésűszerűen rendeződő hosszú, 3-6 cm-es tűi a tiszafára emlékeztetnek.