Kis-Balaton
Bivalyrezervátum
A párját ritkító bivalyrezervátumban az állatok viselkedése pihenőhelyekkel és kilátóponttal ellátott másfél kilométeres sétaút bejárásával ismerhető meg.

A Kápolnapusztai Bivalyrezervátumban mintegy 250 bivaly él. A telep az őshonos bivaly fennmaradásában, génállományának megőrzésében fontos szerepet játszik, s egyben a faj bemutatásának hazai központja.
A II. világháború után a Magyarországon megmaradt kevés számú bivaly Balatonnagyberekben élt szilajtartásban. A töredék állomány összegyűjtésére a Kápolnapusztai Állami Gazdaság kapott megbízást, amely a - mezőgazdasági művelésre alkalmatlan, de a bivalytartásra ideális területen - Zimánypusztán, a Kis-Balatonnál helyezte el az akkor 40-50 darabot számláló bivalycsordát. Jelenlegi helyére - ami 1997 óta a Balaton-felvidéki Nemzeti Park része - 1976-ban került.
1945-től nagyjából a 60-as évekig kápolnapusztai állami gazdaságként működött majd elkezdett csökkenni az állomány olyannyira, hogy a 80-as évekre alig maradt állat, így az istállókat egy kivételével lebontották.

1992-ben a Balaton-felvidéki Nemzeti Park jogelődje megvásárolta és bivaly, illetve szürkemarha-tartásba kezdett. Ma már a Balaton-felvidéki Nemzeti Park fennhatósága alatt üzemel azzal az elsődleges céllal, hogy Magyarország ma már legnagyobb bivalyállományát fenntartsa, illetve a bivalyrezervátumot egy bemutatóhelyé alakítva bemutassa az oda látogatók részére.
Bivalyrezervátum Nyitva tartás:
Egész évben. Délelőtt a legelő, délután a telephely látogatható.
Elérhetőségek:
Cím: Zalakomár
Kápolnapuszta - Bivalyrezervátum
Tel.: 88/427-855
GPS: 46.5799 / 17.1914
További információk: itt
Sétaösvényt alakítottak ki mely mellett egy bemutatócsorda, egy nagyobb bivalycsorda és egy szürkemarhacsorda látható. A nagy bivalycsordának csaknem 40 hektáros területe van, ezért egy távcső segít abban, ha messzebb legelnek a bivalyok mégis láthassuk őket. Illetve kora tavasztól késő nyárig a szerencsésebbek a távcső segítségével a legelőn élő ürgéket is megtekinthetik. A bivalylegelő ideális élőhely számukra és gyakran előfordul, hogy a bivaly és az ürge egyszerre látható. Nyáron nagy melegben dél és délután kettő óra között a bivalyok szívesen töltik az idejüket a dagonyában melynek nem csak az a szerepe, hogy hűtsék magukat hanem így az élősködők ellen is próbálnak védekezni. Aki ebben az időszakban érkezik, az erre a célra kialakított padlóösvénynek köszönhetően közelről megfigyelheti ahogy a barázdabillegetők serényen szedegetik a bivalyokról a legyeket, böglyöket.

Téli időszakban az istállóban kialakított kiállításon keresztül be lehet menni a bivalyokhoz, így hó vagy eső esetén is.










